K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
Assisi Szent Ferenc, az első reformátor
2019. október 8. - Értékeink-örökségünk
« vissza
6986398215584207276272922611282163974275072nret.jpg,

Assisi Szent Ferenc, az első reformátor
^ További képekért
kattintson a fotóra!
Naphimnusz címmel tartott vetített képes előadást az Ars Sacra Fesztivál keretében, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezésében, Veszprémben Toldi Éva tanár, újságíró az idén 810. jubileumát ünneplő ferences rend alapítójáról, Assisi Szent Ferencről.
Az érseki palotában megtartott rendezvényen az előadó felidézte a rendalapító életútját, középpontba állítva, hogy a keresztény egyház első reformátorának is lehet őt tekinteni és szellemi-lelki hatása máig hat.

Az előadás bevezetéseként Udvarhelyi Erzsébet, a programot szervező Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója az érseki palotában idén nyílt reprezentatív tárlat (Nápolytól Velencéig – Az itáliai barokk festészet két évszázada (17–18. század) alkotásaira reflektálva emelte ki azokat az itáliai barokk festményeket, amelyek Assisi Szent Ferencet mutatják be élete különböző állomásain (többek között Caravaggio, Jusepe de Ribera, Luca Giordano, Fracisco de Zurbarán portréit). Az estet Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek nyitotta meg Assisi Szent Ferenc mindannyiunkat megszólító imádságával: „Uram, tégy engem a békéd eszközévé, / hogy szeretetet hozzak oda, ahol gyűlölet van, / hogy a megbocsátás szellemét hozzam oda, ahol széthúzás van, / hogy harmóniát hozzak oda, ahol hamisság van…”

Ferenc testvér imája 800 év múltán is aktuális, különösen napjainkban magyar földön és Európában. Fohásza megszólít, elgondolkodtat, megállít vallási, közéleti, politikai, kis- és nagyközösségi vitáinkban, mindennapjainkban, mutatott rá az előadó. Ha mindazt, amit lelki tükörként elénk állít, naponta megvizsgálnánk magunkban, s próbálnánk a szerint élni, vagy csupán megközelíteni azt, szebb lenne, jobb lenne a Föld, megszűnnének a háborúk, az emberek közötti kizsákmányolás, mindenfajta békétlenség és szeretetlenség, amely most is beárnyékolja mindennapjainkat. Majd irodalmi, képzőművészeti és zenei illusztrációkkal végigkísérte Szent Ferenc életének állomásait, ifjúkori megtérését a San Damiano-i templomban Krisztus keresztje előtt. Bemutatta azt az utat, melynek során a dúsgazdag apja aranyait számlálatlanul szóró, dorbézoló „gazdag ifjúból” (akit a hatalom és a nemesi cím megszerzésének vágya hajtott) ’poverello’-vá (Isten szegénykéjévé) „tisztult”, nemesedett, meghallva a küldetés hívó szavát, s a szegények, árvák, betegek iránti szolgálatra szánta egész életét. Ferenc ugyanis felismerte, hogy Istent szolgálva minden lelki kincs az övé lehet, s ez megváltoztatta életét.

Kiemelte az előadó Ferenc sodró hatását korának emberére, szűkebb és tágabb közösségeire, rámutatva, hogy méltán tekinthetjük őt a keresztény egyház első reformátorának, az igazi reformátornak, akinek Isten igéjéhez, az evangéliumokhoz visszavezető igehirdetői tevékenysége, példát adó élete új krisztusi frissítő áramlatot hozott az egyházba, anélkül, hogy egyházszakadás követte volna azt. Példájával, tanúságtevő életével szinte megfordította, megrázta, életre ébresztette a 12–13. századi süllyedő, hatalomtól, pénztől kisiklott erkölcsű feudális világot, amikor az egyházba is belépett a pénz- és hatalomvágy, Isten népe és a papság, a szerzetesek, a püspökök között is többen messzire tévelyedtek a Tiszta Forrástól, a Jó Pásztortól, Krisztustól és az evangéliumi élettől. Ferenc egyszerűségével, szelídségével, alázatosságával immár nyolc évszázada hat. Az Ecclesia semper reformanda (az Egyház mindig megújulásra szorul) elve ugyanis Szent Ágoston óta aktuális. A reformátorok 300 évvel Szent Ferenc után ezért úgy is fogalmaztak: Ecclesia semper reformari debet (Az Egyházat mindig reformálni kell!). E mondat mögött ott van az a meggyőződés, hogy az egyház nem lehet soha az ige feletti tekintély. Ha az egyházat Isten igéje, Isten útmutatása hívta életre, akkor az igének kell engedelmeskednie, és az igének kell helyreigazítania őt, ha tanításában vagy gyakorlatában eltér útmutatásától. Tehát az egyháznak vissza kell igazodnia az alaphoz, vagyis a Szentíráshoz, ez a keresztény egyház megújulásának mindenkori alapja, feltétele volt/van és lesz, emelte ki az előadó.

Amikor 1209. április 16-án a már köréje gyűlt testvérek közösségével Ferenc Rómába érkezett, hogy pápai jóváhagyást kérjen közössége számára, Colonna bíboros e szavakkal ajánlotta III. Ince pápa figyelmébe őt: ,,Úgy hiszem, ő az, aki által az Úr az Egyház hitét az egész világon meg akarja újítani” .

A Szent Ferenc-i lelkiség lényege egy új istenkép, idézte az előadó Barsi Balázs ferences szerzetes szavait. Ferenc „szinte a ’bőrén’ tapasztalta meg, hogy Isten Atya. Nem felülről lehajló feudális úr, nem a keresztes háborúk Istene, hanem alázatos. Közösségét ez a felismerés határozta meg. Az elöljárók szolgák, az alattvalók urak, de mind testvérek.”

Az előadás nyomon követte a ferences rend női ágának, a klarisszák rendjének, valamint a családos, a világi harmadrendnek a megalakulását is, valamint bemutatta Ferenc testvér szolgáló szeretetkapcsolatát az egész teremtett világhoz is, a természethez, a növényekhez és az állatokhoz. Felhangzott a hallgatóság közreműködésével madarakhoz intézett prédikációja és a gubbiói farkassal „folytatott párbeszéde”, valamint természettiszteletének legszebb öröksége, a Naphimnusz. Továbbá felcsendültek Áment Lukács bencés orgonaművész és Kodály Zoltán zenei Naphimnusz-átiratai és vetített képeken a hallgatóság ellátogathatott Mátraházára, a csodálatos lelkiségű Naphimnusz-parkba. Ferenc mindenben a békességre, a szelíd szeretetre törekedett, a fegyvert elvetette, egyetlen eszközként a türelmes szeretetet ajánlotta szerzetestestvéreinek a világi apostolkodásra. Testvéreivel prédikálva járta az akkori világot, sokan csatlakoztak rendjéhez. Szolgálata kezdetben az egyházi vezetőkben is elismerést váltott ki, de idővel a római kúriában sok főpap úgy tekintett már a ferencesek rendjére, mint ami „az egyháznak útjában áll”. És hamarosan a renden belül is feszültségek támadtak, leginkább a szigorú szabályzat miatt, amely szegénységet, minden vagyon nélküliséget, tisztaságot és engedelmességet írt elő a szerzeteseknek. Különösen a vagyon nélküliség megtartása tűnt a rendtagoknak megvalósíthatatlannak. Vezetőjüket már nem tudták követni, s ekkor Ferenc lemondott tisztségéről és visszavonult az Alverna hegyére, ahol egy barlangban élt, számos betegség, testi szenvedés közepette. Ebben a helyzetben mutatkozott meg emberi és hitbéli nagysága, mutatott rá az előadó, mert nem hagyta el az Egyházat akkor sem, amikor látnia kellett saját ideáljának elhalványulását.

Stigmatizációjának és halálának körülményeit ismertetve az előadás végén Toldi Éva a reformáció 500. évfordulója kapcsán egyik napilapunk gondolatát idézte, mintegy üzenetként: „…Most itt állunk a globális tőkés világgazdaság világának iszonyatában, ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, és a szemünk előtt pusztul el minden, amit egykoron Európának gondoltunk. Fel kell tennünk a kérdést: nem jött el az ideje egy újabb reformációnak?”

Nyári É. Mária
« vissza