K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
Imádság és szolgálat volt számára a festés – Emlékezés az öt éve elhunyt Udvardi Erzsébetre
2018. február 8. - Értékeink-örökségünk
« vissza
udvardierzsebetamuteremben-hatterbeniijanospalpapaportrekepe.jpg, Udvardi Erzsébet a műteremben - háttérben II. János Pál pápa portréképe
Udvardi Erzsébet a műteremben - háttérben II. János Pál pápa portréképe
Imádság és szolgálat volt számára a festés – Emlékezés az öt éve elhunyt Udvardi Erzsébetre
^ További képekért
kattintson a fotóra!
A hit kegyelme egész életemen át velem volt, a háború és a diktatúra nehéz éveiben is. Már kisgyermekként átélhettem azt, persze még csak tudattalanul, hogy a materiális anyagelvű világon túl van egy másik, egy transzcendens világ, hogy mindaz a szeretet és öröm, ami minket ér e földi létben, valahonnan túlról ered. Erről szeretnék vallani a képemmel is. Imádság és szolgálat ezért a festés számomra. Olyan tevékenység, amikor a lélek szavak nélkül is imádkozik – vallotta egy találkozásunk alkalmával Udvardi Erzsébet festőművész badacsonytomaji „házitemplomában”: szakrális ragyogású képeitől sugárzó műtermi otthonában.
A Munkácsy- és Kossuth-, valamint Pro Cultura Christiana-díjas művésznő (1929–2013) halálának ötödik évfordulója alkalmából megyénkben és országszerte kiállításokkal, megemlékezésekkel tisztelegnek munkássága előtt az idén. Nem mintha a halála óta eltelt időben ne lettek volna kiállításai számtalan helyen. Valóban, ha emléktárlatai listáját szemléljük, szinte minden esztendőben 3-4 helyszínen is szerepeltek festményei. Emlékezetes például halálának első évfordulóján, 2014-ben rendezett A fény megérkezik című emléktárlata a veszprémi érseki palotában a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezésében, amelyen bibliai témájú képeiből láthatott a közönség egy reprezentatív válogatást. S ugyanebben az évben az Ars Sacra Fesztivál keretében a Gyűjtemény emlékkonferenciát is rendezett tiszteletére, művészettörténészek, néprajzkutatók és lelkipásztorok előadásaival. Tavaly a Laczkó Dezső Múzeumban nyílt tárlata, ahol az Arany János-emlékévhez kapcsolódóan a költő balladáihoz festett képeit állították ki, s nemrég ifjúkori alkotásait, a jubileumi évhez kötődően Badacsonytomajon – ahol több mint öt évtizeden át alkotott.

Udvardi Erzsébet Baján született a Duna partján. Az ódon hangulatú város, a folyó és mellékágának a Sugovicának a közelsége, a hegyek és vizek különös fényei, színei, a mélyen hívő családi, majd iskolai környezet meghatározóak voltak lelki-szellemi és térbeli látásmódjának kialakulására. Szülei és rokonságának számos tagja pedagógus volt. A Kalocsai Iskolanővérek „Miasszonyunk” leánynevelő líceumában kezdte meg tanulmányait. Rajztehetsége már korán kitűnt. Utolsó líceumi évében beiratkozott Rudnay Gyula festőművész szabadiskolájába, s tőle kezdte tanulni a festést. Érettségi után a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Bernáth Aurél osztályában. 1953-ban művészettörténeti és rajztanári diplomával a kezében a fővárosi Vendel utcai tanítóképzőben kezdett tanítani. Közben festett, s kiállításokon is részt vett képeivel. Ekkoriban vett gyökeres fordulatot az élete. Egy alkalommal diákcsoportot vitt táborozni a Balaton mellé, és ott sorsfordító, csodálatos vizuális élményben volt része.

„Amint a vonatból kinéztem Akarattyánál, ahol szétnyíltak a fák, s megláttam egy különös szembefényben a tótükröt, amelyet az érkező szél felkorbácsolt, s melyen minden hullám külön-külön tükröződött valami végtelen fényességben, az olyan lélegzetelállítóan gyönyörű látvány volt, hogy máig felejthetetlen számomra – idézte emlékképét egy alkalommal baráti körben. Nyilván a Gondviselés keze volt benne, hogy nekem pont akkor kellett arra utaznom, s ezzel a fényességgel szembenéznem, hiszen jöhettem volna esetleg egy esős, homályos őszi napon is, s lehet, akkor soha életemben nem történik meg a nagy találkozás köztem és a tó között. Akkor született meg bennem az elhatározás, hogy e vidéken kellene élnem és dolgoznom.”

1958-ban aztán a tó mellett telepedett le Badcsonytomajban. A Balaton igézetében élt, alkotott, s itt ismerkedett meg élete párjával, Tamás István íróval, akivel gyönyörű évtizedeket éltek meg együtt. 1974-ben az esztergomi érseki palota magánkápolnájában Lékai László püspök, apostoli kormányzó – volt badacsonytomaji plébános – eskette őket. Tamás István íróval közös küldetésben jártak, szokta emlegetni. Férje az élményeit, a benyomásait, a világról alkotott véleményét szavakkal, ő színekkel, formákkal igyekezett kifejezni. S itt, a tó partján kezdődött a művésznő vallásos témák iránti érdeklődése, hogy a transzcendenst – azt a bizonyos sugárzóan csillogó fényt, amit a tó fölött egykor megpillantott –, igaz valóságában tudja visszaadni.

Udvardi Erzsébetet – mint nagy elődeit, Bernáth Aurélt, Szőnyi Istvánt, Egry Józsefet – a „fény festőjeként” emlegetik a művészettörténészek. Leginkább posztimpresszionista jelzővel illetik alkotásait. De az ő festményein a fénynek átütőbb, sokkal mélyebb szerep jut, mint általában a fény festőinek képein.

„A Balatonon mások a fények, mint egy folyóban, például a Dunán, amely mellett születtem – vallotta egyszer. A hegy és a víz együtt fakaszt egy különleges csillogást. Egy idő után meggyőződésemmé vált, hogy a fény valójában emberen túli jelenség, a teremtő erővel áll kapcsolatban…”

Küzdött azzal, hogy ezt az emberen túlit, ezt a szinte földöntúli fényt hogyan tudná ábrázolni festményein. Először a fehérrel kísérletezett, de az nem fénylett. Fokozatosan jutott el a megoldásig, az arany és az ezüst színeinek eddig nem alkalmazott festéstechnikai módszeréhez, amely képeinek egyedülálló sajátosságát adja máig a mai magyar festészetben. S tájképeinek így az arany, az ezüst és a halvány pasztellek feszültségében a látványélményen túlmutató üzenete is van: Mindez Isten ajándéka.

Badacsonytomaji letelepedése után jó ideig a Balaton festője volt. Az 1970-es években egyre jobban elmélyedt a Biblia világában, s kezdett vallásos témájú képeket festeni. Első megbízását még Lékai László plébánosuktól kapta, a badacsonyörsi Szent Antal-kápolna oltárképét készítette el. Templomi pannói, akvarelljei, oltárképei, ma már szerte az országban – a Balaton-mentétől Mezőhegyesig és Szegedtől Baján át Sümegcsehiig – megtalálhatók, s közgyűjteményekben – az Esztergomi Prímási Palotában, a Keresztény Múzeumban, Székesfehérvárott, Szolnokon, a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben, Tihanyban, Budapesten – is fellelhetők. Emlékezetes eseménye volt munkásságának, mikor 2008-ban, az Isteni irgalmasság ünnepén a Badacsony-hegy keleti oldalában, a volt pálos kolostor közelében a gyalogút mellett egy kőfülkében /„kőkáponkában” elhelyezték II. János Pál pápáról festett monumentális portréképét, melyet Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius áldott meg ünnepi szertartás keretében. (A portrékép eredeti méretű másolata 2011-ben a „Ne féljetek!” című szakrális képzőművészeti triennálé keretében Veszprémben, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiállítóterében is látható volt több héten át, helybéliek és zarándokok örömére.

Már nem érhette meg a művésznő, mikor a badacsonyi emlékhely közelében felépült az általa megálmodott Szent István-kápolna is, melynek oltárképét gondoskodó szeretettel már évekkel korábban megfestette. Ezen Szent István király felajánlja koronáját és országát a Szűzanyának.

Életének utolsó évtizedében Barsi Balázs atya kérésére és megbízásával a sümegcsehi ferences remeteség 2005-ben felépült, a Szentháromság imádására, a Názáreti Szent Szűz, és a közelmúltban boldoggá avatott John Henry Newmann bíboros tiszteletére benedikált temploma belső képeinek, oltárképeinek megfestésével foglalkozott, amelynek befejezését azonban halála megakadályozta. Hálája, megbecsülése jeleként az atya emlékkeresztet állított tiszteletére a templom külső falán.

Végszóként álljon itt egy halála évében nyílt kiállításán elhangzott ünnepi megnyitó részlete: Udvardi Erzsébet végtelenül szerény ember volt, nem akart sohasem „divatos” festő lenni, s nem is lett az. Sajátos művészetével mégis a képzőművészet legjelesebbjei közé emelkedett. Küldetésszerűen festett, lénye, lelkisége ma is közöttünk él, csak teste távozott közülünk.”

Toldi Éva

« vissza