K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
A bárdok küldetéséről – Toldi Éva előadása Arany Jánosról
2017. november 13. - Értékeink-örökségünk
« vissza
aranyportreret.jpg,

A bárdok küldetéséről – Toldi Éva előadása Arany Jánosról
Arany Jánost a nemzet emlékezete két évszázada a „legmagyarabb költőként”, a „ballada Shakespeare-jeként” s az „utolsó magyar bárdként” is emlegeti. „Ő a magyar szellemi életnek a sugárzási központja” – írta róla Szerb Antal a 20. század elején. Október 22-én – napra pontosan a költő halálának 135. évfordulóján – Egy magyar bárd példája századokon át címmel tartott előadást Toldi Éva tanár, újságíró Arany hazafias költészetéről Veszprémben, az érsekség Gizella-termében.
A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény szervezte rendezvényen a költőről, mint a szelíd állhatatosság, a rendíthetetlen ellenállás, a fegyvertelen benső helytállás hőséről beszélt az előadó. Hogy „az utolsó magyar bárd” lett volna, azt az utókor cáfolta, mutatott rá. A bárd-sorsban, a bárd-küldetésben sokan jártak/járnak Arany nyomában napjainkig, akik a szót, az „Igét” állítják szembe a hatalom, az erőszak fegyverével, és dalolnak egyre az igazságról a lélek bátorságával, áldozatvállaló hittel, Jézus példáját követve.

Aranyt a legtöbben csak költőként ismerik, ám változatos tisztségeit felsorolni is hosszú volna, emlékeztetett. Életének 65 esztendejéből 53-at szorgalmas, kötelességtudó, és kiemelkedően precíz, pontos és áldozatkész munkával töltött el. Volt tanár, jegyző, újságíró, szerkesztő, műfordító, akadémiai titkár, főtitkár többek között, sőt, amit csak kevesen tudnak, zeneszerző is. Saját és kortársai verseihez, s a nép ajkán született verses szövegekhez komponált dallamokat. Ez utóbbiak egyike egy eredetileg az erdélyi nép körében született imádságos vers, az Erdő mellett estvéledtem kezdetű, amely később népdallá vált, s Kodály Zoltán már Pásztón jegyezte le népdalgyűjtő körútján, majd énekkari átiratát is elkészítette Esti dal címmel. Mindezek alapján megállapítható a nomen est omen jegyében Aranyról: valóban arany-tartaléka ő a magyar kultúrának, szinte kimeríthetetlen lelki-szellemi öröksége. Mikszáth Kálmán találóan írta Arany ravatalán: „Ott fekszik hidegen, mozdulatlanul, ami törékeny volt benne – ami arany volt, az megmaradt…”

Művész volt és egyben tudós is, költészete, bár nem kimondottan biblikus, de spirituális mélységből fakadó erővel hat az olvasóra ma is. Előadásában Toldi Éva végigkísérte a költő gyermekkorát, ifjú éveit, amelyek megalapozták idős, nagy szegénységben küszködő szüleinek kései gyermekeként sajátos tartózkodó, befelé forduló, nemegyszer rejtőzködő és végtelenül szerény személyiségét. Az irodalmi sikerek (Az elveszett alkotmány és a Toldi elnyert pályadíja), valamint Petőfi barátsága nagy bátorítást jelentett számára. Így, 1848 sodrásában maga is nemzetőri szolgálatot vállalt szülőhelyén, Nagyszalontán, majd a Batthyány-kormányban lett belügyminisztériumi fogalmazó. Nem volt iskolázott a szó mai értelmében; a nagyszalontai elemi iskolai évek után a debreceni református gimnáziumban mindössze 6 és fél évet tanult, nem érettségizett, mégis autodidakta módon szerzett műveltségével, rendkívül gazdag szókincsével, idegen nyelvi (latin, görög, német, francia, angol), műfordítói érdemeivel, és költőként is messze kimagaslott kora szellemi életéből.

Mindezek ellenére, ha most feltennénk a kérdést, hogy mi jut eszébe a mai közembernek Arany neve hallatán, tapasztalhatnánk: rendkívül hiányosak az ismeretek e téren, mondta az előadó. Az idei Arany-emlékév éppen ezért igen sokoldalú és változatos kulturális, művészeti és gyermekprogramokkal törekszik felmutatni hihetetlenül gazdag életművét, amely aktualitásából mit sem veszített a 21. századra.

A költő munkásságából kiemelte az 1850-es években a nemzettudatot erősítő, elégikus hangvételű (Családi kör, Rákócziné), s a kritikus szemléletű, lelkiismeret-megmozgató műveit, melyeknek korunkhoz szóló üzenete is van. Utóbbiak közül A nagyidai cigányok című csípős iróniával megírt költeményét idézte, melyben egy allegóriába építetten kritikus hangon szól a szabadságharcban a magyarok kezdeti magával ragadó, de kérészéletű lelkesedéséről, vezetőik rivalizálásáról, rámutatva az örök magyar átokként pusztító árulás jelenlétére s az „álmodozó Kossuth” felelősségére is. Arany hazafias költői hitvallásának szemléltetésére munkásságának két kulcsversét állította középpontba Toldi Éva, a Szondi két apródja és A walesi bárdok című balladáit. Ezekben a költők felelősségére, küldetéses kötelességeire hívta fel a figyelmet. A költők elődei a dalnokok, krónikások voltak, a nemzet dicsőséges és keserves eseményeinek hírmondói, a hazafias helytállás őrei, akiket az irodalom lantosként, kobzosként, bárdként, igricként, vagy egyszerűen csak énekmondóként emlegetett kezdetben. A költő, az énekmondó küldetése életre szóló: „A lantot, a lantot / Szorítsd kebeledhez / Ha jő a halál (…) Van hallgatód? / Nincs? Te mondd, ahogy Isten / Adta mondanod” – idézte Aranyt (Mindvégig).

A Szondi két apródjában az ifjú dalnokok lantjukon Szondi György várkapitány hősiességéről énekelnek Drégely vára mellett. A walesi bárdok kobozzal adják elő ellenálló, vádló éneküket a tartományukat leigázó Edward király előtt. Mindkét ballada történelmi tematikájú és lélektani ihletettségű is, mutatott rá az előadó. Szereplői a vívódás és a bűnhődés lélekállapotának stációit járják végig. A tragédiát mindkét műben ezúttal is allegorikus keretbe foglalta a költő, így mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy kit személyesít meg Ali, s kik az apródok, illetve kicsoda Edward király és kik a bárdok, s hogy a történet helyszíne nem Wales, hanem Magyarország.

Előadásának zárásaként Toldi Éva rámutatott: a dalnokok, lantosok, Balassitól Kölcseyn, Vörösmartyn át Petőfiig, Aranyig és egészen napjainkig életükkel és költészetükkel írták alá a bárd-hivatás örök parancsát: Őrzők voltak a strázsán (Ady). A bárd-költők sorából kiemelte a leghűségesebb erdélyit, Reményik Sándort („az utolsó erdélyi bárdot”) és a tragikus sorsú Gyóni Gézát, aki magát szibériai hadifogsága idején is magyar bárdnak tekintette az utolsó leheletéig.

B. É.
« vissza