K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
Kincskeresők a Boncsos-tetőn – Az almádi bencés monostor
2016. december 13. - Értékeink-örökségünk
« vissza
afeltarasmunkalataikozben.jpg, A feltárás munkálatai közben
A feltárás munkálatai közben
Kincskeresők a Boncsos-tetőn – Az almádi bencés monostor
^ További képekért
kattintson a fotóra!
Almádi monostor? Ki hallott már erről? Nem tévedés ez? – kaphatnák fel fejüket a Balaton mellett élő almádiak…
Nem tévedés, mert ez az almádi monostor, amelyről szó lesz, az Árpád-kori Almád község területén állott (a mai Monostorapáti határában az Eger patak völgyében, a Boncsos-tetőn), s a jövő évben lesz 900 éve, hogy megalapították.
Az ősi bencés monostor, amelynek ma már csak romjai (s a romoknak is csak maradványai) találhatók meg, immár tíz éve lelkesíti a monostorapátiakat, főképpen a település fiataljait, hogy megismerjék, feltárják, ami még feltárható, ami még felkutatható szűkebb hazájuknak ebben a történelmi nevezetességű, egykori kulturális és vallási központjában, ahol egészen 2012-ig nem történtek még régészeti feltárások.
Az ezredforuló utáni években csapatostul jártak ki az apátiak a Boncsos-tetőre, hogy a monostor falmaradványai között birkózzanak a terület bejárhatóságával, a mindent behálózó burjánzó növényezettel, s megtisztítsák a területet. Ennek eredményeként átláthatóvá vált a terep, felfedezhetők lettek a monostorépület és templomának, melléképületeinek feltételezhető körvonalai. Segítőt is kaptak a múlt vallatásához az „almádmonostori önkéntesek” (ahogy magukat aposztrofálják) Hangodi László történész-muzeológus, a tapolcai városi múzeum munkatársa személyében, aki irányította a feltárásokhoz az előkészítő munkálatokat. Ennek eredményeképpen 2007-ben márványobeliszket emeltek a kolostor feltételezhető helyszínén az alapítás 890. évfordulójára, majd 2011-ben pedig (a kolostor felszentelésének 890. évfordulójára) keresztet állítottak a templom szentélyének feltételezett helyén. Ez utóbbi emlékezetes ünnepségen a hely szellemének megfelelően a helybéli plébános, Illés Sándor atya a Veszprémi Egyházmegye jelenlegi almádi címzetes apátját, Balázs Pál balakonkenesei plébános atyát kérte fel az emlékmise bemutatására. Az apát a szertartáson hálával emlékezett az elődökre, a szerzetes közösségre, amelynek tagjai évszázadokon át ott szolgáltak, s lelki missziójuknak kisugárzása volt az egész Dunántúlra.
Hangodi László két éve kutatómunkája eredményeként megírta az almádi monostor monográfiáját, amelyből kiderül: ez volt egy egyik legrégebbi alapítású úgynevezett magánmonostor Magyarországon, a 12. század elején kezdte meg imádságos és munkás misszióját. Hazánkban ugyanis a 12. századig tartó gyakorlat szerint csak az uralkodók, az érsekek és a püspökök alapítottak kolostorokat, de azután egyes világi előkelők is szerzetesi egyházalapításba fogtak és példájuk követésre talált. E monostorok szerzetesi közösségének elöljáróját, az apátot az alapító, később a fenntartó kegyúr helyezte méltóságába és iktatta be javadalmaiba, az illetékes megyéspüspök csak a szerzetesi egyház felszentelésének és ellenőrzésének jogával rendelkezett. Az alapítót és a későbbi kegyurakat a monostortemplomban dísz ülő- és sírhely illette meg. A magánmonostorokat elsősorban ugyanis abból a célból építtették, hogy az alapító nemzetség családjainak temetkező- és halotti kultuszhelyeiként működjenek. Az ilyen típusú apátságokba helyezett szerzetesi közösségek kiemelt feladata volt az elhalt nemzetségi tagok lelki üdvéért való szüntelen imádság.

Kísérjük végig a kolostor történetét nagy vonalakban Hangodi László monográfiája alapján:
A Balaton-felvidék jelentős területének korabeli főúri birtokosa a 12. század elején az Atyusz nemzetség volt. A Szent István halálát követő időkben már nagy tekintélyt szerzett az Atyusz nembeli Bánd mester, aki lelki üdvéért monostorépítésre tett fogadalmat. Halálos ágyán 1116-ban rendelkezett fogadalma megvalósulásának vagyoni fedezetéről, s az építkezéssel két fiát Atyuszt és Miskét bízta meg. A fiak 1117-ben Máté veszprémi püspök jelenlétében megírták a monostor alapító levelét. A magánmonostort Szűz Mária és a Mindenszentek oltalmába ajánlották. Az alapító oklevelet II. István király pecsétje hitelesítette. Az építkezés 1121-ig tartott, az új apátságot Nána veszprémi püspök szentelte fel.
Az apátság szertartási eszközökkel és kegyszerekkel való ellátottsága kiemelkedik a korabeli bencés monostorok sorából. Almád templomi kincsei között olyan számban voltak különféle aranyszálszövésű miseruhák, kelyhek, keresztek, tömjénezők s más szertartási eszközök, hogy ezek mennyisége és pénzben kifejezhető értéke jócskán felülmúlta I. András király 1055. évi tihanyi kolostoralapításáról készült oklevelének kincsjegyzékét. De Almád kincstárának gazdagsága még a pannonhalmi bencés kolostor 1093-ból ismert kincsösszeírásával is versenybe szállhatott volna.

Almád, a mezőváros és monostora forgalmas helyen létesült. Az Eger patak vize mentén vezetett az Esztergomot (illetőleg később Budát is) Rómával összekötő legrövidebb út, a pannóniai Via Magna, a Nagy Hadút. Az almádi monostor alapítása így az egész vidék művelődésében meghatározóan fontos szerepkörű volt. E korban ugyanis a tudomány, művészet, az ipar és az észszerű földművelés mesterei voltak a bencés szerzetesek. Az általuk alapított monostor jelentőségére utal az is, hogy oklevél-kibocsátó hiteles helyként is szolgált hamarosan.

A monostor helyének meghatározásához egy máig fennmaradt legenda által őrzött esemény is nyomatékot adhatott. Eszerint az alapítónak a Szent Kútnál megjelent a Boldogasszony. Ezért volt a középkorban a környék búcsújáróhelye a Szent Kút (régebbi nevén Áldó Kút). Sőt, még nem is olyan régen – Monostorapátiban a haldoklóknak a Szent Kútról hoztak vizet, könnyíteni haláltusájukat, a Szűz Anyát kérve, kísérje lelküket túlvilági útjukon.
Az almádi apátság: háromhajós, háromszentélyes, kettős nyugati homlokzati toronnyal és előcsarnokkal épült egyház volt. Az emeletes lakónégyszög a monostortemplom északi oldalához csatlakozott. A lakónégyszög keleti szárnyához kívül egy észak-déli tájolású, hosszabb, téglalap alakú épület alapfalai csatlakoznak, ahol apátúri rezidencia, esetleg betegház vagy zarándokszállás léte feltételezhető. Az egész épületegyüttest a jól követhető kerítőfal alapfalmaradványai övezik. A monostorudvar a templomtól déli irányba egészen tágas, feltehetően itt keresendő a szerzetesek hajdani temetője.

Az alapító Atyusz nemzetség birtokainak túlnyomó része a Balaton északi partjának nyugati felére esik, s központja Almád területe lehetett A monostoralapítást elhatározó Bánd mester hatalmas birtokadományt szánt a felépítendő apátságnak: szántóföldek, legelők, rétek, szőlők, malmok és halászóhelyek mellett 100 szolgacsaládot, 100kancát, 24 nehézekét és 20 szőlőt. A monostornak szánt javairól még életében úgy rendelkezett, hogy azokat fele-fele részben vigyázza két fia, Atyusz és Miske, s ha majd az apátság felépül, e javakat adják át annak.

1121-től az almádi monostor az Atyusz nemzetség temetkezőhelyeként szolgált. E jog a ius hereditarium. Ennek teológiai alapja az a hit volt, mely szerint az elhunyt személy a halálától kezdődően az utolsó ítélet napjáig már semmit sem tehetett saját üdvözülése érdekében, ezért közbenjárókra volt szüksége. Ezt az apátságban élő és imádkozó szerzetesektől, valamint a monostortemplomban elhelyezett szent ereklyéjétől várhatta. Ebből kifolyólag a nemzetség tagjai pont ezért igyekeztek a monostortemplomokban az oltárhoz, az abban elhelyezett szent ereklyéjéhez közel nyughelyet biztosítani maguknak. Az Atyusz nemzetség tagjai is ezért temetkeztek az almádi monostortemplom szentélyeiben és hajóiban.
Az almádi monostor első apátja Benedek néven ismert. A bencés monostorokban a dékánok száma a rendházban élő szerzetesek létszámával függött össze. Minden tíz szerzetes fölé helyeztek egy dékánt, aki az apát munkáját segítette. Ez alapján megállapítható, hogy az 1200-as évek közepén az apátságban legalább 10, esetleg ennél néhány fővel több szerzetes alkotta a kolostori lakóközösséget. A tatárjárás ezt a vidéket elkerülte, s mivel ebben az időben kezdte oklevél-kibocsátó működését az almádi konvent mint hiteles hely, e tevékenysége különösen nagy hangsúlyt kapott. Ugyanis a tatárjárást követő évek a nagyszámú birtokper időszaka volt. A hatalmaskodók közül sokan próbálkoztak visszaélni a tatárok által felégetett okmányok hiányával. Mivel az Eger völgyét nem járták meg a tatár hordák, így a monostori hiteleshelyen őrzött okmányok is megmaradtak.

Az 1270-es években IV. László uralkodása idején a belháborús harci események azonban az almádi monostort sem kerülték el. A várurak sanyargatták a népet, a hivatalnokok és az adószedők zsarolása túlkapásai példátlanok voltak, miáltal az ország erkölcsileg is hihetetlenül alásüllyedt, s ínségre, nyomorra jutott az almádi kolostor és vidékének népe is. A monostor elszegényedése okán 1282-ben Balázs almádi apát megjelent a veszprémi káptalan előtt, ott panaszt tett és segítséget kért. Hogy gondoskodni tudjon szerzetesei étkeztetéséről és a megrongálódott apátság helyreállításáról, a monostor egyik Balaton-felvidéki birtokát, Peszej (Pörzse) falut eladta egy veszprémi kanonoknak és testvérének.
Az utolsó Árpádházi király, II.Endre (1290 – 1301) uralkodása idején azonban a monostor tovább hanyatlott. Az Árpád-kor végén a 13. század utolsó éveire az Atyusz nemzetség is elszegényedett. A 14. században kibontakozás következett: az Anjou-kor a kolostortörténet „aranykorának” tekinthető. A 15. század a monasztikus rendek hanyatlását hozta magával, de Mátyás király idején ismét megerősödött a község és a monostor. A legenda szerint a király is szeretett a bencés apátságban megszállni vadászatait követően.

Az 1300-as évekből származó okiratok szerint a település neve Almádról Apátira, majd Almádapátira változott. Monostorapáti néven először Mátyás uralkodása idején, 1468-ban említik.

A 16. században folytatódott a monostor hanyatlása, s az 1540-es években elnéptelenedett, szerzetesei elhagyták. 1548 márciusában I. Ferdinánd magyar király Laki Bakith Péternek adományozta az almádi apátság birtokait. Az oklevél szerint az almádi monostor akkor már: „Több év óta üresen áll, törvényes apátja nincs, javait világiak foglalták le, teljesen elszakították a monostortól.” 1564-től Almád felett már Köves András veszprémi püspök gyakorolta a földesúri jogokat. Ettől kezdve az elhagyatottan omladozó apátság, a körötte elterülő hatalmas erdőségekkel, irtásföldekkel s más haszonvételekkel egyetemben, a veszprémi püspökség sümegi dominiumának jószágigazgatósága alatt állt (egészen a 19. század második feléig).

A nagy hadútban fekvő község sokat szenvedett a töröktől, ez idő tájt pusztultak el a völgyben lévő környező falvak is, a törökök valósággal felégették a területet. A 16. század közepén a török előrenyomulását követően kezdték elbontani a monostort és a templomot, hogy kövei egy részéből megerősítsék a közeli nagyvázsonyi várat. Kőanyaga azonban elég sokáig kitartott, hiszen abból építették jórészt a 18. században a monostorapáti plébániatemplomot is.

A bontásoknál azonban nagyobb kárt okozhattak a kincskeresők, akik egy, a 16. század közepén írt, a templomban elrejtett kincsekről beszámoló levél alapján évszázadokon át újra és újra felásták a területet. Még a huszadik században is megjelentek, nyilván hiába, hiszen a valódi kincs az maga az elpusztult apátság romterülete, írta monográfiája epilógusaként Hangodi László. S szavai megfogantak sokakban Monostorapátiban, mint bevezetőmben utaltam rá, hiszen a jelenkor „kincskeresői” lettek a helybéli fiatalok, felnőttek, akik a kincset, a település múltját meghatározó műemlékét, az almádi monostort fogták „vallatóra” az elmúlt évtizedben.

Az apátság feltárása, megmentése, kutatása és bemutatása ügyében Hangodi László támogatásával sikerült szakmai együttműködést is kialakítani a megyei múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az egyházközség, az erdészet és a helyi civilek között. Az első egy hetes régészeti feltárás 2012 májusában zajlott a lakosság hathatós közreműködésével, majd 2013-ban a feltárási munkálatokba bekapcsolódott szakmai irányításával Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum középkori szakmúzeuma, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója. 2014 nyarán a feltárás során előkerült egy rotunda (körtemplom), amely szintén a 12. században épülhetett, s amelynek létezéséről nem is tudtak korábban. Ezt a 7 méteres átmérőjű, belül hat karéjra osztott építményt, a templom apszisának északi oldalán emelték. Ugyan a két épület szerkezetileg összeépült, ám a templom szentélyéből nem volt közvetlen bejárás a körtemplomba. Előkerült továbbá az elbontott templomhajó szentélyének egy szelete és a 16. századi erődítésfal.

2015 júliusában a vörös homokkő kváderekből épült rotunda falainak egykori járószintig való kibontását, megtisztítását végezték el, felmenő falai mára több mint egy méter magasságban állnak. A körtemplomról kiderült, hogy a Dunántúlon példa nélküli, de Nagy-Magyarország területén is csak négy hasonló található, ám építési technológiája egyedülálló: szabályos kockakövekből emelték. A rotundától délre állt a hajdani szerzetesi templom szentélye, amelyet egy rövid szakasz kivételével egykor visszabontottak és egy olyan kőfallal zártak le, amelyen lőrést is vágtak. A monostor tehát a 16. században még megélt egy olyan időszakot is, amikor már új, hadászati funkciót kapott, viszont a köveit még nem kezdték el a nagyvázsonyi vár építkezéseihez átszállítani. A rotundát sem bontották vissza ekkor még, hanem toronyként használták – ami magyarázatot ad arra, hogy miért voltak itt a leginkább „aktívak” a későbbi kincskeresők. Ugyanis az elásott kincsről szóló beszámoló egy tornyot említ rejtekhelyként. A múlt évben a 16. századi erődítésfal külső oldalán a sövényfal alapárkát is sikerült megtalálni, a faltól mintegy hetven centiméterre.
Az idén került sor a konzerválási munkálatokra, és további tereprendezésre, tisztogatásra. Elkezdődött ugyanakkor a helyreállítási tervek készítése is. Ugyanis a település tervbe vette, hogy a rotundát szeretnék eredeti szépségében visszaépíteni, s ha elkészül, szakrális célokat szolgál majd. Illés Sándor plébános felvetette, hogy – folytatva Almád búcsújáró hagyományait – itt miséző helyet lehet kialakítani, amelyhez majd a község felfűzheti az idegenforgalmi érdekű létesítményeket, turistaházat, tanösvényt vagy akár egy zarándokút kiépítését.

Az „almádmonostori önkéntesek” kitartó munkálkodása tehát hamarosan révbe ér, s lelkesedésükkel igazi kincset hagyhatnak örökül majd a jövő nemzedékeknek is, remélhetőleg!
Toldi Éva
« vissza