K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
Fények és árnyak közepette - Koronázás háború idején
2016. december 27. - 2016. december 30.
« vissza
barobanffymiklos.jpg, Báró Bánffy Miklós
Báró Bánffy Miklós
Fények és árnyak közepette - Koronázás háború idején
^ További képekért
kattintson a fotóra!
„A keresztény ember meghatározó feladata abban áll, hogy Isten akaratát keresse és ismerje fel mindenben, s hogy aszerint is cselekedjen. Ezzel a mindennapi kihívással nézett szembe az államférfi és keresztény hívő, az ausztriai házból származó Károly… Komoly szándéka volt, hogy a keresztény embernek az életszentségre szóló hivatását politikai tevékenységében is kövesse…” – e szavakkal emelte a boldogok közé II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károly osztrák császárt és magyar királyt, akinek száz évvel ezelőtti budai megkoronázásának eseményeire emlékeztek nemrég a veszprémi érseki palotában a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezvényén.
Ezúttal a koronázási ceremónia előkészítőjének, szervezőjének, gróf Bánffy Miklósnak emlékiratai, egykori naplója alapján, valamint keresztfia, báró Bánffy Miklós személyes emlékidézése nyomán elevenedett meg a történelmi esemény. Ferenc József császár és király november eleji halála után utóda, Habsburg Károly magyarországi megkoronázását december 30-ra tűzték ki 1916-ban a főrendek, s így a több helyszínre kiterjedő, hagyományos esemény előkészítésére mindössze 21 nap állott rendelkezésre. Azért kellett ilyen gyorsan lebonyolítani a ceremóniát, mert a magyar közjog szerint csak a felkent, Szent István koronájával megkoronázott, esküt tett uralkodó szentesítheti a törvényeket, a parlamentnek pedig el kellett fogadnia az 1917-es költségvetést. Ezért a koronázás nem csupán egy világi ünnepség volt, hanem szakrális esemény is, s akit a Szent Koronával koronáztak meg, az nemcsak uralkodni hivatott, hanem szolgálni is népét, közösségét, együtt az egyházi karral – hangzott el Márfi Gyula érsek bevezetőjében. Az embereknek vannak ugyanis természetes és természetfölötti igényei, s ezekben a természetes igényeket kielégítő királyoknak együtt kellett működniük azokkal, akik a természetfölötti igényeket hivatottak kielégíteni a közjó érdekében a társadalom tagjai számára. Ez érvényes ma is az egyház és az állam szükségszerű összefogására, mutatott rá a főpásztor. Báró Bánffy Miklós keresztapjáról emlékezett meg, aki a magyar főrendektől és Tisza István miniszterelnöktől kapta a felkérést a koronázási ünnepség megrendezésére. Méltán kapta, fűzte hozzá, hiszen közismert volt művészi hajlama, rendezői kvalitása is. Otthonos volt a szépirodalomban (próza, líra, dráma műfajában is alkotott), de a grafika, a festészet, a zeneszerzés terén is kitűnt tehetsége. Közismert volt kiváló rendezői tevékenysége is, már a háború előtt is ő volt a Nemzeti Színház és az Operaház főintendánsa. S kicsit később, a Szegedi Szabadtéri Játékokon ő volt az első rendezője Az ember tragédiájának. De választása mellett szólt arisztokrata származása is; jártas volt az udvari etikett szabályaiban. Megbízatásában azonban két alapvető ellentmondás is felfedezhető, mondta: egy erős protestáns, kálvinista magyar főúrra bízták egy hívő katolikus trónörökös koronázását, aki ráadásul egy eredendően Habsburg-ellenes erdélyi magyar család sarja volt. Gróf Bánffy Miklós azonban nyilván nem talált megbízatásában ilyen ellentmondásokat, hiszen a mementón Egy erdélyi gróf emlékiratai című naplójából Mohay Gábor előadóművész által felolvasott részletekből is kitűnt az uralkodó iránti tisztelete, megbecsülése, illetve hogy a koronázás egyházi állomásai szervezőként is érezhetően mélyen megérintették. Tisztában volt vele, hogy óriási feladat vár rá, nemcsak a rendelkezésre álló rövid idő, hanem a háborús időszak miatt is. Komoly kihívást jelentett számára, hogy megfelelő pompával, de mégis visszafogottabban rendezze meg a hagyományok által övezett eseményfolyamot, tekintettel a háborús hiánygazdálkodásra, s a magyar családok veszteségeire, a sebesült és elesett katonákra és a harctereken a fényes ünnepség idején is élethalálharcot vívó bakákra is gondolva. Budapesten és környékén a textilraktárakat, értékesítőhelyeket megkereste, hogy a koronázás helyszínét, a Mátyás-templomot borvörös bársonyba öltöztethessék az ünnepi alkalomra, de Bánffynak a legapróbb részletekben is benne volt a keze, mért, rajzolt, festett, gipszöntvényeket készített, intézkedett, hiszen a ceremónia keretének biztosításában minden felelősség reá nehezedett. Ő kellett, hogy felügyelje a 64 vármegye földjéből összehordott királyi koronázási dombnak az elkészítését, s ő választotta ki és lovagoltatta be a királynak azt a mént is, amellyel föl kellett lovagolnia a koronázási dombra, hogy megejtse a négy világtáj felé a szimbolikus kardvágásokat, jelezvén, hogy megvédi Magyarországot, bárhonnan is támadjon rá az ellenség. Naplójában Bánffy Miklós megemlékezett segítőiről is, az építészekről, Kós Károlyról, Lechner Ödönről, Györgyi Dénesről többek között, s megannyi mesteremberről, akik berendezték, sőt bizonyos szempontból „átépítették” a koronázási templomot a fontos eseményre. Írt a koronázás megható szertartásáról is, emlékezve IV. Károly és felesége, Zita megkoronázásának pillanataira, kiemelve, hogy mikor Csernoch bíboros a király fejére tette Szent István koronáját, a jeges, hideg, szürke téli időben egyszer csak kisütött a nap és beszökött a templom ablakain ölelő sugaraival övezve az uralkodót. S megrendítő módon idézte a ceremónia legszomorúbb perceit, az aranysarkantyús vitézek avatását is, akik a hagyománytól eltérően nem fényes öltözetekben érkeztek vitézi kitüntetéseikkel mellükön, hanem kopott, foltozott tábori uniformisban, többségük hadirokkantként, a sebesültek véres kötései megrázó látványt nyújtottak. „A harctér ömlött be az ajtón, hol még néhány perccel ezelőtt minden ragyogó csillogás volt” – írta Bánffy Miklós. A koronázási megemlékezésnek szép és hiteles hangulati hátteret adott Liszt Ferenc Koronázási miséjének bejátszása a Gyűjtemény rendezvényén. Toldi Éva
« vissza