K
i
e
m
e
l
t

h
í
r
e
k
Kiemelt hírek
 
 
Széki Patka László költő M. Nagy József faszobrász művészetéről
2013. szeptember 23. - Értékeink-örökségünk
« vissza
fenyves05retkicsi1.jpg,

Széki Patka László költő M. Nagy József faszobrász művészetéről
^ További képekért
kattintson a fotóra!
A Biblia Ígyen szól a Teremtés kezdeteiről, az Édenkertről:
„És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. „És nevele az Úr Isten mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette és a jó és gonosz tudásának fáját.”
Az Édenkertből való kiűzetésünk következményeit a tiltott fáról szakajtott gyümölcs megkóstolása miatt-mindmáig viseljük, s aki Jankovics Marcell A Fa mitológiája című nagyszerű könyvét olvasta, lapozgatta, elálmélkodhat, hogy ősi hitvilágunkat, művészetünket , hétköznapi létünk szinte minden elemét miként hatja át a szerves anyagok, a növényi világ legcsodálatosabb építménye, szerkezete a fa.

Miközben erre a kiállításra készültem, soraimat egy combomra fektetett alkalmi íróasztal, fenyőfadeszka lapján róttam, s a Földanyánkon létező sok ezerféle lombhullató és örökzöld fák alkotta erdőségek sorsán tűnődöztem, eszembe jutott az Édenkert elvesztése utáni keresztfa, a megváltás fája, mely az Úrjézus Krisztus kínszenvedéseinek hordozója, színhelye, mikoronaz emberiség már rég túl volt az első „Fa-Holocauston” - ; afrikai, görögországi erdők rengetegeit vágták ki a kereskedelmi és hadihajók építése okán, noha a hiedelmek, hitvallások többsége szerint minden egyes fának önálló szelleme vagyon, saját lelkülete, mely mély tiszteletet, hódolatot követel az embertől.

Mégis a görög mitológia világában a thesszáliai király, Erüszikhton, aki nem tisztelte az isteneket, sőt figyelmeztetésük ellenére kivágatott egy Démétérnek (a rómaiaknál Ceresznek), a föld áldásai termékenysége istenének szentelt tölgyfát, mely egy drüasz (nimfa) lakhelye volt, ezért bűntetésből Limosz, az éhség istennője csillapíthatatlan étvággyal sújtotta, s miután teljes vagyonát felfalta, lányát Mesztrát is eladta rabszolgának, hogy falánkságát csillapíthassa. Végül őrjöngő, kínzó éhségérzetében saját testét tépte, falta, marcangolta, ahogy Ovidius írja az Átváltozásokban: „ … harapással tépni, befalni, és testét a szegény kevesítve kívánja növelni.”

Ez a borzalmas prófétikus látomás előrevetíti XX-XXI- századi állapotunkat, amikor a földkerekség tömérdek éhes, fulladozó embertömegének már nem marad más, mint a hulladék és szemét, ám eközben egy katonai lokátor elhelyezése miatt Magyarországon is, a Pilisben védett erdőrészt kívánnak kiirtani a másokat kémlelni kívánók, úgymond a mi védelmünkre.

M. Nagy József hitvesével közel húsz éve Veszprémben élő-, alkotó, a fát , a fa szellemét , lelkét, s hordozóját, anyagát szakrális módon tisztelő, értő faszobrász egy nagyon távoli országba, Japánba készülődvén mutatja be most itt poggyászát, műveit a gyógyító erejű tiszafából, olajfából, az illatos szantálfából, juhargyökérből, fekete afrikai dióból, a Japánban szent fának tartott cseresznyéből készült alkotásait, melyek fő jellemzője, hogy éppen csak annyit farag le a megmunkálandó faanyagból a művész, amennyi a fa üzenetének kiszabadításához, emberi arányú, értelmű-érzelmű megszólaltatásához szükséges.

A mesék, mítoszok és mondák világából elénk toppan Philemon és Baucisz (olajfa alakzatban), a két , jámbor, szegénységükben is boldog házaspár, akik a prhügiai földön járó Zeuszt és Hermészt a tehetősektől eltérően megvendégelik, így egyszerre bekövetkezett halálukat követően egymást átölelő tölgy- és hársfává változtak, míg a gazdagok mind odavesztek az istenektől rájuk zúdított áradatban.

De megjelenik a legendás Daphné is (tiszafa, taxus baccata formájában), akibe Apollón isten szeretett bele halálosan, de a Földanya (Déméter) babérfává változtatott. A babérligetek azóta is szent helyek ezen a vidéken, a levelükből font koszorú a dicsőség szimbóluma, máskülönben feneséges fűszerszám.

Az Óceán üzenete elnevezésű szantálfa-gyökér a Csendes-óceán kanadai partjáról származik, talált és ajándékba adott tárgyként, megtisztítása fenségesebbé, ragyogó kisugárzásuvá tétele a művész érdeme.

A jó vándor, kezében igazgyöngyöt tartva, a jávorszarvasokat felidéző juhar (ihar, jávor) fa gyökeréből bontakozhatott ki M. Nagy József keze-munkája, lelkének vésője nyomán.

A fekete, amerikai dióból megmintázott Mária-Madonna, a „Cseresznyefa-tavasz”, a Diófa-ősz” (ahogy létünk múlása során szép lassan bepácolódunk, lelkünk tartósíttatik, éretté válik az örök létre készülődve), a „Tiszafás-szélben”, a „Templom előtt”, mise után a papot, a szomszédot, a sógor-komát kibeszélő, imakönyves, előre görnyedő, egymás fülébe pusmogó fejkendős anyókák, a „Mária ragyogása”, a „Varázsló a változó időben”, (amikor még jó idők jártak), a „Salome első tánca” (úgy tudom annak rendje-módja szerint hét lesz belőle), s a kissé csúfondáros, bohókás, gunyoros emberpára sokat megélt-megért férj-feleség (mintha hallanánk, hogy mi a bánatot akarsz…) mind-mind lehelet finom felülettel, a fa erezetét, természetét tiszteletben tartva hordozza M.Nagy József üzeneteit, vallomásait az általa, s mindannyiunk által megszenvedett, mégis örömteli pillanatokkal, mindenkit megajándékozó világunk, életünk legbelsőbb lényegét hordozóan, melyet Pál Apostol az első korintusi levél 13. passzusának 8-13. bekezdésében a következőképpen fogalmazott meg:
„A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk és töredékes a prófétálásunk, amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog majd érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók.

Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három, de ezek közül a legnagyobb a szeretet.”

Mi mást mondhatnék még ezek után, hogy M. Nagy József is az ősökhöz híven szeretettel, alázattal közelít a szellem lakta, lélekkel telített fákhoz, a lovagiasság szabályai szerint.

Mi mást kívánhatnék néki, hogy jó utat Japánba, ahol a sajátjáén kívül találkozzon sok szép fával és jó emberekkel, s utána még sokáig nyűje a fák testét-lelkét, elővarázsolva belőlük azon üzenetüket az idők végezetéig, amit Nagy László költő úgy fogalmazott versbe, hogy:

SEBED
SEBEM IS
LIBÁNUSFA HŰ
CÍMERÜNK TE VISELED
ÍTÉLETIG TANÚ A SEBED
ELÁRVULVA HÁNYSZOR ELÁRULVA
A SZELLEM SZERELEM VÉR S HÚS
TE LIBÁNUSFA LIBANONI CÉDRUS…

VILÁG SEBE RAJTAD LIBÁNUS
ELTÖRÖLNI NEM TÁMAD MÁGUS
VILLÁMOLVA VÉSŐ HA KIVÁGJA
ÓRIÁSABB SEB LESZ A HIÁNYA

Veszprém, 2004. február 23.

« vissza